3. rész: Szülinap

Hello, hello, hello..:) Itt az új rész..:) Egy kicsit uncsi lesz, de remélem tetszeni fog. Jó olvasást! xx

* Lola szemszöge*

Reggel arra ébredtem, hogy kopognak az ajtómon. 
-Kop-kop! Jóreggelt, szülinapos!-köszönt Dylan.
-Ne már! Később nem lehet? Még korán van.
-Korán? Lol! Fél 11 van. És hoztam neked reggelit.-nevetett, majd kimondta a varázsszót. Köztudott rólam a családunkban, hogy imádok enni.
-Mit hoztál?-ültem fel egyből.
-Haha. Nutellás palacsintákat, kb. 15 darabot. Narancslevet, és egy szál rózsát.-mosolygott cukin.
-Köszönöm! Imádlak!
-Én is szeretlek! Na de megyek. Egyél csak nyugodtan. Majd azért lássunk is a mai nap folyamán.
Miután Dyl kiment, én megreggeliztem, majd a gardróbomba mentem, és elkezdtem ruhát válogatni. Majdnem egy órába telt, de megtaláltam a mai napra megfelelő ruhákat. Ezek mellett döntöttem:

Felöltöztem, a hajamat begöndörítettem és rátettem a sapit, majd egy natúr sminket dobtam fel, mert nem nagyon vagyok sminkelés párti. Mikor mindennel elkészültem, lementem, ahol az egész családom egy hatalmas tortával várt.
-BOLDOG SZÜLINAPOT!! :)-kiáltotta a családom, majd a konyhába ersztettek, ahol a gyönyörűen megterített asztal várt, mivel mire leértem már ebéd idő volt. Ebéd után anyu kiment, majd egy hatalmas tortával tért vissza:

-Mivel tudjuk, mennyire imádod a Disney-t, ezért gondoltuk, hogy ilyen tortát kapj. Reméljük tetszik.-mondta apu izgatottan.
-Most vicceltek? Nagyon tetszik! Köszönöm szépen!-mondtam és adtam mindannyiuknak egy hatalmas ölelést.
-Most pedig az én szülinapi ajándékom következik, ami nem más, mint hogy elmegyünk vásárolni és én fizetek.-csapta össze a tenyerét Dylan, majd kiléptünk a házból, kocsiba ültünk, és elindultunk a plázába. Mikor odaértünk, azt sem tudtam hol kezdjem. Egy délután alatt sikerült néhány klassz ruhadarabot találnom:

Ezt a pulcsit muszály volt megvennem, mert imádom az ilyen pulcsikat.:)

Ezt a ruhát a Los Angeles-i bulikhoz vettem, ha ne adj isten egyszer majd elmennék egy ilyenre.

Ez a szett mától az egyik kedvencem.:D

Ezt egyszerűen képtelen voltam ott hagyni.

Ezt az összeállítást Dyl választotta. Egyébként ezt a cuccot gondoltam bulizni Flor-ral.:)

Fürdőrucikat ezeket vettem. Egyberészest is akartam, de azok nem néztek ki olyan jól, de ez a Monster High-os nagyon bejön.

Ezt a farmert Dyl választotta.

Ez a póló volt az utolsó, amit ma vettem.

Cipőket csak ezt a néhány párat vettem, de így is eléggé drága mulatság volt. Miután befejeztük a vásárlást, beültünk egy kávézóba. 
-Azta! Totál lefáradtam! A csajok hogy bírják ezt állandóan?-kérdezte Dyl megviselt arccal.
-Gőzöm sincs. Tudod, hogy én mennyit járok vásárolni. Esküszöm, leszakad a lábam.-panaszkodtam én is miközben megittuk a kávénkat. Miután ez megvolt, hazamentünk, ahol anyunak meg kellett mutatom sorban, hogy mit vettem. Tetszett neki minden. Mikor ezzel is megvoltunk csengettek.
-Halihó!-köszönt Flor és megölelt.-Boldog Szülinapot!
-Köszi! Örülök, hogy eszedbe jutottam.
-Mondd csak! Van valami programod ma estére?-kérdezte.
-Nincs programja.-válaszolt helyetettem anyu.
-Remek. Akkor öltözz! Elviszlek valahová. 
-Nem úgy volt, hogy bulizni megyünk?-kérdeztem szomorúan. 
-Nyugi. Na! Mit veszel fel?
-Ezt.:

-Csúcs!-felöltöztem, aztán Flor megcsinálta a hajam, majd ki is sminkelt. Kb. egy óra alatt lettem kész, majd indultunk is. Flor kocsijával mentünk, aki 20 perc autókázás után egy clubnál parkolt le. 
-Bulizni jöttünk?-kérdeztem.
-Majd meglátod.-bementünk, és egyszerre kb. 60 ember ordította torka szakadtából, hogy "MEGLEPETÉS!!!" 
-Köszönöm! Azta! Flor, ez a te műved?
-Hát...talán. Én küldtelek el Dyl-lel vásárolni, hogy ne keress.
-Nahát! Tényleg köszi.-ekkor körbe néztem, és ekkor döbbentem rá, hogy a 60 emberből csak Flor-t és Dyl-t ismerem. Elindult a buli, én pedig rávettem magam, hogy megkérdezzem Flor-t:
-Flor! Kik ezek a srácok?
-Ők mind Los Angeles-iek. Az évfolyamról vannak, akik el tudtak jönni.
-Oké. Így már kevésbe gáz.
-Nyugi! Így legalább már kevésbé fognak rád az új csajként nézni elsején.
-Ez igaz!
-Ugye? Na menj és lazulj el! Ha valami van, gyere hozzám!
-Oké.-és ezzel a kerek tőmondattal elvegyültem a tömegben. Dyl-t kerestem, hogy neki is megköszönjem, de beleszaladtam valakibe.
-Jaj...ne haragudj, kérlek! Annyira béna vagyok! Jobban kellett volna vigyáznom!-mentegetőztem, mert ráborítottam egy ismeretlenre a saját italát.
-Nyugi! Ez a te szülinapod. Egyébként Alex vagyok! Alex Constancio! Te pedig Lola Morgan. Ugye?
-Igen.
-Hallottam, hogy az osztályunkba fogsz járni. Akkor ezek szerint lesz időm rá, hogy megismerjelek.
-Naná. Egyébként gyugodtan szólíthatsz Lol-nak. A bátyám és a legközelebbi barátaim is így hívnak, akik amúgy a szüleimből és Flor-ból állnak, akit csak egy napja ismerek.
-Ez gondolom a költözések miatt van, nem? Hiszen képtelenség, hogy egy ilyen szép és csinos lánynak ne legyenek barátai.
-Hát ezek szerint mégis lehetséges. 
-Sebaj! Majd ezen változtatunk. De most megyek, mert a barátaim már türelmetlenek. Még talizunk. Boldog Szülinapot!-mondta és megpuszilt. Olyan aranyos ez a srác. Nagyon tetszik, pedig csak 2 perce ismerem. Ezt bizony nem szabad! Ábrándozásomból Flor rángatott ki.
-Mégis mit beszéltél te Constancio-val?-kérdezte felháborodva.
-Csak ráborítottam az italát, aztán beszélgettünk. Ennyi. Miért?-értetlenkedtem, hisz nem értem miért baj, ha barátkozom.
-Vele nem előnyös barátkozni, ha lány vagy és csinos.
-Miért?
-Mert ő a suli és a város rossz fiúja. Ő és csatlósai már Los Angeles tinilány állományának kb. felét megfektették.
-Ezt mégis honnan veszed?
-Ezt mindenki tudja. Tavaly nálam is bepróbálkozott. Egy hónapig jártunk együtt. Én okosabb voltam, mert még azelőtt otthagytam mielőtt megtörtént volna a baj, ugyanis rájöttem a kis játékára. Ha vele foglalkozol, úgy fogsz járni, mint az összes többi lány. Az itt lévők háromnegyede is megszívta már.
-Komolyan? Pedig olyan kedvesnek tűnik.
-Mondta, hogy csinos vagy és bevetette a mosolyát?
-Aha.
-Akkor rossz úton haladsz.-miután ezt megvitattuk, még agyaltam egy ideig. Hogy lehet egy paraszt ilyen cool külsőbe csomagolva? Mivel választ nem kaptam, ezért nem foglalkoztam vele tovább, hanem belemerültem a party-ba. Rengeteg alkoholt fogyasztottam, és csak arra emlékszem a végéből, hogy Dylan felvisz az ágyamba, betakar, és én már aludtam is.

2. rész: Városnézés

Hello..:) Itt van az Alex Constancio sztorim 2. része. Ez még nem lesz túl izgalmas, mivel még csak az elején tartunk, de remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást! xx

*Dylan szemszöge*

Azta de király ez a ház. Eszméletlen, hogy itt fogunk lakni és valószínűleg még jó hosszú ideig. Miután kipakoltunk, lementünk ebédelni.
-Szóval gyerekek? Mit csináltok délután?-kérdzte mami mosolyogva. Imádom, hogy mindig pozitív.
-Dyl-lel elmegyünk szétnézni a városban.-válaszolt Lol. Csak én hívom így, ugyanis tőlem kapta ezt a becenevet Bár néha anyu is használja. 8 évesen ragasztottam rá ezt a nevet, mert akkoriban szószerint mindenen nevetett, és ráadásul Lola-nak hívják, szóval dupla pont nekem. Egyébként még is zömében mindenen nevet, de mostmár azért tud komoly is lenni.
-Ez remek ötlet. Nekünk úgyis be kell mennünk a céghez. Érezzétek jól magatokat.-mondta apu és a kezembe nyomott egy köteg pénzt. Ezután fel mentünk átöltözni. Bár fiú vagyok, nagyon adok az öltözködésre, szóvel ezt a szettet vettem fel:

Lol értékelni fogja. Van, hogy neki is én segítek ruhát választani, mert sosem tudja, mit vegyen fel. Remélem, most gyorsan végez, mert csak a délután áll előttünk, és ez a város hatalmas.

*Lola szemszöge*

Miután megebédeltünk, Dyl-lel felmentünk készülődni. Most nem sok időd töltöttem ruhaválogatással, csak valami kényelmeset kerestem, amiben el lehet viselni az itteni meleget. Végül emellett döntöttem:

A hajamat begöndörítettem, és feldobtam a kedvenc fekete 'Fuck' feliratú full cap-emet. Sminket csak minimálisan raktam, mert ehhez a szerkóhoz amúgysem illik az erős smink, meg nem is vagyok az a nagyon sminkelős típus. Mikor kész lettem, a telómat és egy házkulcsot sebre tettem, majd lementem a nappaliba, ahol Dylan már várt rám.
-Nahát! Vagányul nézel ki csajszi!-dicsért meg Dyl mosolyogva. Igazából bármit veszek fel, ő mindig megdicséri.
-Köszike! Hát te sem panaszkodhatsz!-majd megforgattam, ahogy a csajokat szokták. Elindultunk a városba. Nagyon durva volt. Azt sem tudtuk, hogy honnan indulunk, nemhogy hova megyünk. Végül kijutottunk az utcánkból, ahol egy újságárusnál lehetett kapni térképet, amit mi meg is vettünk. A bácsi nagyon kedves volt velünk, és azt mondta, vár minket msákor is. Mire én arra gondoltam:"Ó ne tessék aggódni! Amennyi magazint én megvásárolok és ez a házunkhoz legközelebbi újságos, biztos, hogy még találkozunk." Ezen el is mosolyodtam, amit Dyl furcsának vélt, majd elmagyaráztam neki a szitut, mire ő is nevetett, közben elindultunk első úticélunk felé, mely a hírességek sétánya volt. 

Elképesztő, hogy mennyi hollywoodi szupersztár neve van kis csillagokba rakva. A sétány után elmentünk Beverly Hills-be.

Egyébként azzal az autóval jártuk a várost, amely a ház garázsában volt. Reméljük anyuék nem fognak haragudni. Persze volt, ahol leparkoltunk és gyalog mentünk, de ezt a képet például az autóból készítettem. Nagyon durva, micsoda luxus apartmanok vannak itt. Hatalmas. Tényleg sok helyen laktunk már szerte az Államokban, de eddig LA tetszik a legjobban pedig alig láttunk még belőle valamit. Egyébként Dylan előszülinapi ajándékként vett nekem egy LA feliratú full cap-et. Azt mondta, hogy mikor meglátta, rögtön rám gondolt.

Szerintem mondanom sem kell, hogy bár nem illett a rucimhoz, ami amúgy különösképpen nem bírt meghatni, egyből lecseréltem a Fuck-os erre. Beverly Hills-ben még barangoltunk egy ideig, aztán elmentünk Hollywood-ba, azon belül is az Universal stúdióhoz, ahol a világtörténelem talán leghíresebb filmjei készülnek.

Bámulatos. Végre eljuthattam arra a helyre, ahol a kedvenc filmjeim készülnek. Ezt még álmomban sem gondoltam volna, hogy meg fog történni. A következő megállóhelyünk Malibu volt, mely a világ leghíresebb tengerpartjai közé sorolható.

Itt sajna csak ilyen képeket tudtam készíteni, mert itt mászkáltunk. Sétáltunk a tengerparton, közben beszélgettünk, és ezzel elég hosszú idő ment el. A következő helyszín Venice Beach volt. 

Ez a városrész igencsak buzgó. Mindenütt emberek, a tengerparton élet, mondjuk ezen a területen a pihenni vágyó, nyaraló turisták voltak, de a többi részen zajlik az élet. Nagyon tetszik ez az életszínvonal. Rzután s várod kínaii negyedébe mentünk, ami igencsak híresnek számít itteni viszonylatban.

Ez a városrész tök színpompás, de főleg a vörös-piros árnyalatai uralkodnak. Itt bementünk egy nagyon klassz kínai étterembe is, mivel mindketten szeretjük a kínai konyhát, és még szerencsesütit is kaptunk. Én nem bontottam ki, majd otthon akartam, Dylan viszont el sem olvasta, hanem útközben kidobta. Ezután még megnéztük Mivel már este volt és sötétedett, még elmentünk a Lakers stadionjához, a Staples Center-hez, mivel mindketten szeretjük a kosarat és a csapatot is.

Oltári volt. Egyszerűen hatalmas egy építmény. Belülről is megcsodálhattuk, és itt eldöntöttük, hogy egyszer tuti, hogy eljövünk egy Lakers meccsre. Eddig csak a TV-ben nézhettük, most viszont arra is nyílik lehetőség, hogy élőben drukkolhassunk. Miután itt is kibámészkodtuk magunkat, hazaindultunk. Otthon Dylan beállt a garázsba, majd bementünk a házba. Anyuék már otthon voltak, a nappaliban TV-ztek.
-Na? Milyen volt?-kérdezte anyu, majd megpaskolta maga mellett a helyet, mi pedig odaültünk hozzájuk.
-Egyszerűen király! Ez eddig a legzsírabb hely, ahol valaha is laktunk.-mondta lelkesen Dyl.
-Igaza van. Annyi csúcs dolgot láttunk...elképesztő volt. Vannak képeim is. Majd felteszem őket a gépre és megmutatjuk őket. Egyébként voltunk a Lakers stadionjában és megdumáltuk, hogy majd elmegyünk egy meccsre. Ja, amúgy Dylan majd Disney Land-be is menjünk már el, mert arra ma nem volt idő. 
-Persze, hogy elmegyünk.-mondta és megölelt.
-Ez klassz. Örülünk, hogy jól éreztétek magatokat.-mondta apu mosolyogva. Egyszercsak csengőszóra lettünk figyelmesek. Anyu ment ajtót nyitni, majd egy nővel és egy kb. velem egykorú lánnyal jött be. A lány elég ijesztőnek tűnt.
-Üdv! Miranda vagyok, ő pedig a lányom Florence. Mi vagyunk az új szomszédaik és gondoltam sütök egy kis pitét üdvözlet képpen.
-Nagyon örvendünk mi is. De nem lehetne, hogy tegeződjünk?-kérdzte apu.
-Dehogynem. Hát akkor sziasztok.
-Sziasztok. Én Elizabeth vagyok, ő itt a férjem Mark, ők pedig itt a gyerekeink Dylan és Lola. Egyébként nyugodtan hívjatok csak egyszerűen Liza-nak. Egyébként nagyon szépen köszönjük a pitét. Igazán nem kellett volna.
-Ugyanmár! Semmiség! Volt időm bőven, ugyanis ma szabadnapos voltam.
-Hát akkor tényleg köszönjük! Foglalj helyet kérlek! Ha már így átjöttetek beszélgessünk egy kicsit.-mi otthagytuk az ősöket és felmentünk a szobámba.
-Klassz szobád van! Tetszik a színe.-mondta mosolyogva Florence.-Egyébként nyugodtan szólítsatok csak Flor-nak. A Florence az olyan hivatalos.-nevetett és vele együtt mi is.
-Engem nyugodtan szólíthatsz Dyl-nek és Lola-t pedig Lol-nak.-mondta kedvesen Dyl.
-Rendben. És mondjátom csak. Hová fogtok suliba járni?
-Én már nem leszek sulis, ugyanis 20 leszek.
-És te Lol?
-Én a Kasirer-Friedman Bais Yaakov nevű gimnáziumban fogok tanulni.
-De zsír! Én is odajárok. Hány éves vagy?
-17 leszek holnap.
-Ez remek. Akkor ünnepelni kell. Egyébként egy osztályba fogunk járni, szóval ha nem bánod akkor pártfogásba veszlek.-mondta vigyorogva.
-Hogy nem bánom-e? Ez király. Hiszen te már biztosan ismered a terepet, ráadásul jófej csaj vagy, plusz még szomszéd is. Úgy látom jól megleszünk.
-Szerintem is.
-Na jól van csajok! Beszélgessetek csak. Én megyek le anyuékhoz.-mondta Dylan mosolyogva és adott egy puszit.-Flor örülök, hogy megismertelek, de még biztos, hogy ezeregy alkalmunk lesz dumálni.-nevetett, majd megölelték egymást és Dyl távozott.
-Jófej bátyád van.
-Igen az. Imádom a hülye fejét. Na de mesélj magadról.
-Mit?
-Nem tudom. Régóta élsz itt?
-Itt születtem.
-Akkor valószínűleg ismered a jövendőbeli osztálytársaimat is.
-Naná. Majd mesélek róluk. Viszont most magamról mit mondjak még?
-Kezdd az elején.
-Rendben. Hát akkor 1996. augusztus 11-én születtem itt LA-ben. Imádom a helyet. Apukám három éves koromban meghalt, így azóta anyám egyedül nevel, ő asszisztensként dolgozik a Hollywood Records kiadónál. Az osztályunkban engem tartanak számon a rosszcsajként az öltözködési stílusom és a természetem miatt. Kedvenc tantárgyam nincs, kedvenc színem a fekete, imádom a rock zenét, kedvenc énekesnőm Avril Lavigne, kedvenc kajám a kínai, és imádom a Lakers-t. Nagyjából ennyi. Most te jössz.
-Oké. Én 1996. augusztus 23-án születtem New York-ban. A második nevem Chelsea, amit ki nem állhatok. A szüleim munkájából adódólag rengeteget költöztünk és már laktam szinte az összes Államokbeli nagyvárosban. A szüleim egy nem tudom milyen cégnél dolgoznak igencsak jó posztban. A családunk nagyon összetartó. A költözések miatt gyerekkorom óta a bátyám volt a legjobb és egyetlen barátom. Én külsőre plázacicának nézek ki mások szerint, de a valóság az, hogy imádom a laza cuccokat és elég nagy szám van. A sulit utálom, ezáltal kedvenc tanrágyam sincs, kedvenc színem a lila és a fekete, én a hip hop-ot is szeretem,de a rock-ot jobban. Én is imádom Avril Lavigne-t, de a kedvencem az a Maroon 5, kedvenc kajám a kínai, és kedvenc kosárcsapatom a Lakers. Am neked mi a második neved?
-Jennifer. Egyébként azta! Hogy bennünk mennyi közös van!
-És tényleg! Ezek szerint tök jó az ízlésünk. Amúgy a suliban nem gáz, ha egy pöppet nagyszájú vagyok? Csak mert képes vagyok pillanatok alatt olyan véleményt alkotni, hogy a másik fél sírva fakad.
-Nyugi. Ez nem gáz. Én is ilyen vagyok, és ezzel elég menőnek számítok a suliban, hisz én még az osztály kurváját is kiosztottam.
-Azta! Tényleg menő vagy. Egyébként holnap együtt töltjük a napot?
-Naná! És elviszlek titeket szülinapod alkalmából bulizni.
-Remek.
-FLORENCE! INDULUNK!-kiabált fel Miranda, mi pedig lementünk.
-Akkor holnap?-ölelt meg.
-Naná!-én pedig visszaöleltem, elköszöntem Miranda-tól is, majd elmentek. 
-Látom összebarátkoztatok Florence-szal.-mondta anyu, mikor beértünk a házba.
-Igen. Nagyon klasszfej csajszi és osztálytársak is leszünk, de én megyek aludni, mert hosszú volt a mai nap. Dyl jössz énekelni nekem altatót?-Dylan mióta énekelni tud, azóta énekel nekem, mert gyönyörűszép hangja van.
-Hát persze!-felmentünk a szobámba, átvedlettem magam pizsamára és befeküdtem az ágyba, majd Dylan énekelt nekem.
-Jóéjt Hercegnő! Aludj jól!-mondta és megpuszilt.
-Jóéjt Dylan! Álmodj szépeket. Majd kiment, én pedig egyből elaludtam.

1. rész: A kezdetek

Hello. Itt van a tényleges első rész, melyben már cselekvés és párbeszéd is található majd. Ezt a részt nem akarom túl hosszúra, mert nem akarom a legapróbb részleteket is leírni, hisz az unalmas lenne. Remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást! xx

Reggel egészen jól keltem, ahhoz képest, hogy hajnali fél négy volt. Muszály volt felkelni, ugyanis egy óra múlva indul a gépünk Los Angeles-be. Éppen, hogy felkeltem, a bátyám lépett be a szobámba.
-Lol! Ébren vagy?-kérdezte suttogva. Imádtam azért, hogy megértő volt velem szemben és sosem csinált olyasmit, ami nekem legalább csak egy kicsit is rossz lenne.
-Igen. Ébren vagyok.-válaszoltam és megöleltük egymást.
-Gyere! Segítek lehozni a cuccaidat.
-A tieiddel mi lesz?
-Azokat már levittem. Én egy fél órával hamarabb keltem mivel elég szar álmom volt.
-Mit álmodtál?
-Hogy egy kurva nagyot zuhantam az Empire State Building legeslegtetejéről.
-Jajj, ne félj! Ez soha nem fog megtörténni.-öleltem meg mosolyogva nyugtatóul.
-Biztos vagyok benne! Csak rossz volt ezt végig nézni.-mosolygott-Tudod mit? Te öltözz fel, mert 15 perc múlva indulunk a reptérre, én pedig addig lepakolom a cuccaidat.
-Köszönöm.
-Ez csak természetes.-olyan jó, hogy ilyen klassz tesóm van. Ő a legjobb a világon. 15 perc alatt sikerült elkészülnöm, mert a ruhám már el volt készítve, a hajamat pedig csak kifésültem. Ezt a rucit vettem fel:

Szerintem egy repülőúthoz tökéletesen megfelelő ez az öltözet. Mikor elkészültem, lementem, hogy indulás előtt legyen időm egy gyors reggelizésre.
-Jóreggelt!-köszöntöttem a szüleimet, és adtam nekik egy-egy puszit.
-Jó reggelt, kincsem! Hogy aludtál?-kérdezte anyu mosolyogva.
-Köszönöm szépen! És ti?
-Mi is nagyon jól. Teljesen kipihentnek érzem magam.-folytatta apu.
-Dyl! Ülsz mellettem a repcsin?
-Ez csak természetes! Kivel mással ülnék?
-Istenem! Mark, hogy érdemeltünk ki ilyen csodálatos és összetartó gyermekeket?-kérdezte anyu már majdnem könnyes szemmel.
-Ez egyszerű. Ezt a példát látjuk a kedvenc szüleinktől.-válaszolta Dylan, majd egy családi ölelés következett. Ezután apuék kipakoltak a kocsiba, és elindultunk a reptérre. A reptér fél órányira volt a régi házunktól, szóval mire odaértünk éppen csak annyi időnk volt, hogy átmenjünk az ellenőrzésen, leadjuk a csomagokat, és felszálljunk a gépre. Ahogy azt megbeszéltük én Dylen mellé ültem, bedugtam a fülhallgatómat és a vállára hajtottam a fejem, ő pedig az én fejemre. Az egész utat végig aludtuk, csak a hangos bemondóra keltünk fel, amikor közölték velünk, hogy kapcsoljuk be az öveinket, mert 20 perc múlva leszállunk. Mivel az ablak mellett ültem, alkalmam volt kilesni, hogy hova is érkezünk. A látvány bámulatos volt. Mikor leszálltunk, felvettük a csomagjainkat és elindultunk kifelé, amikor megláttuk a családunk vezetéknevét egy táblán. Apu szerint ez azért van, mivel a cégük most kocsit küldött értünk, hogy ne kelljen autót bérelnünk, vagy taxizni.Ez igazán kedves gesztus volt tőlük, az biztos. Mikor kiléptünk a repülőtérről, elkezdtem forgatni a fejemet, hogy megtudjam hol is vagyunk, és mikor jobbra ért a fejem, megláttam a Hollywood feliratot. Amint megláttam, egyből szóltam Dylan-nek is.

-Tetszik a látvány, gyerekek?-kérdezte mosolyogva a sofőr mosollyal az arcán.
-Igen! Ez egyszerűen bámulatos!-válaszoltam.
-Ennek örülök. Viszont induljunk, ugyanis biztos vagyok benne, hogy már kíváncsiak vagytok rá, hol fogunk lakni.-mondta apu. Elmentünk a házhoz. Mikor kiszálltam a kocsiból, nem hittem a szememnek. Egy eszméletelen ház fogadott, ami tuti, hogy nem volt olcsó.

-Most csak álmodom?-kérdeztem ámulattal a hangomban.
-Nem, kislányom! Ez a valóság.-nevetett anyu.
-Ha ez a valóság, sohasem akarok elaludni.-folytatta Dyl.
-Jól van gyerekek! Menjünk be, és megmutatjuk a ház többi részét is.-mondta apu. Először az alsó szinten mentünk végig, ahol a nappali, egy közös fürdő, anyuék hálója és fürdője, és a konyha volt. Na meg a lépcső, ami az emeltre vezet.

Ez itt a nappali. Az előszobából érkező folyosótól egy vastag fal választja el, a fallal szemben pedig a lépcsőhöz vezet az út. Ezen a folyosón található a közös fürdő, és anyuék hálója és fürdője.

Ez itt a közös fürdő. Ez anyuék szerint azért volt szükséges, mert ha mindketten sietnek, akkor el tudják intézni a zuhanyzást egyszerre, plusz kapóra jön, ha valakinek újítják valamilyen oknál fogva a saját fürdőjét.

Ez itt anyuék hálója és fürdője. A fürdőbe a hálón belül nyílik egy ajtó. Ez egyébként a közös fürdőn kívül mindannyiunknál így van.

Ez itt az étkező. Az tény, hogy a ház már az alsó szinten is hihetetlenül színes. Szinte minden helyiség más anyagból van és más színnel van borítva.

Ez pedig itt a konyha. Anyu szerint nagyon praktikus, én viszont nem értem teljesen, hogy miben különbözik más konyháktól. Az alsó szint után az emelet felé vettük az irányt, ahol a mi szobáink vannak. A folyosón jobbra vannak az én helyiségeim, balra pedig Dylan-é. Érdekes, mivel kevés ajtó nyílik a folyosóról, de mivel nagyok a szobák, ráadásul a fürdők és a gardróbom is belülről nyílik, ezért mégis ki van használva a hely.

Ez itt Dylan szobája. Így nem látszik, hogy mekkora, de bentről hatalmas. Szemben a polcokkal vannak a ruhásszekrények, és valószínűleg a hangszereit is oda pakolja majd. A szobájából egy erkély nyílik, mely a hátsó kertre néz.

Ez itt a fürdőszobája. Pont az ő stílusához illik, mert nem szereti a nagyon fényűző dolgokat, de mégis vagányul néz ki. Nekem bejön. Ha fiú lennék, én is ilyet akarnék.

És végül az én szobám. Eszméletlenül néz ki. Egyszerűen imádom. Az ágyam az erkélyajtóval van szemben, amin lila sötétítő díszeleg. Az én szobám elképesztő, de pont a tengerpartra néz, ugyanis a házunk nincsen messze a tengertől.

Ez itt a fürdőm. Ez lányosabb színekben pompázik, mint a szobám. De nekem amúgy sincsen egy pontos stílusom, hanem mindenből van bennem egy kicsi. Tökéletes. Minden megvan benne, ami kell. Ezt is lájkolom.

Éééés...íme a gardróbom. Hatalmas. Eszméletlen mennyiségű ruha fér bele. Van akasztós ruháknak, hajtott ruháknak, cipőknek, táskáknak, kiegészítőknek is hely. Ráadásul a közepén van egy kis ágyacska, így ha egyedül akarok lenni, csak bezárkózom a szekrényembe. Végülis, ki gondolná, hogy pont ott vagyok. 

És íme az emeleten lévő 3. ajtó, mely az én oldalamon nyílik a folyosó végén. Ez nem más, mint a játékszoba. Nagyon király. Van TV,melyen videójátékokat lehet játszani, van flippergép, különböző játékgépek, hátrébb a kanapé mögött van billiárdasztal, csocsóasztal és ping-pong asztal.

És íme az utolsó szoba az emeleten. Ez nem más, mint a zeneszoba. Apu úgy látszik tényleg ránk gondolt, amikor az emeletet alakították ki. Az utolsó dolog, amit megnéztünk, az a hátsókert volt. Nagyon király. Van hely kialakítva a sütögetéshez, és van egy irtó nagy medence. Így néz ki:

Nekem nagyon tetszik, bárki bármit mond. És itt egy kép a kerti sütőnkről is, csak, hogy teljes legyen a bemutató:

Szerintem nagyon cuki. Tetszik az egész ház.
-Na? Tetszik?-kérdezte apu izgatottan.
-Apu, ez csodálatos. Nagyon tetszik.
-Ez remek, ugyanis úgy néz ki, hogy innen már nem megyünk sehova.-mondta mosolyogva anyu.
-Tessék?-kérdeztük egyszerre.
-Jól hallottátok. Ezért is vettük meg a házat. Ezt már nem a cég adja nekünk bérbe, hanem a miénk, ugyanis itt van a cég központja, és azt szeretnék, ha ide telepednénk le.-folytatta apu.
-Dehát ez óriási! Végre lehetnek normális barátaink.-mondta Dylan, majd ugrándozva mentünk be pakolni. Mivel még csak 9 óra volt, ezért megbeszéltük, hogy ebéd után elmegyünk szétnézni a városban.